Kizárólag az Elektronet előfizetői hálózatából érhető el.


Levelezés

 

Jelenlegi hely

    Gyermekvédelem - Internetes szűrőszoftver

    A NETEN IS KÖZLEKEDJÜNK OKOSAN!

    Díjmentes szűrőszoftverrel segítjük a gyermekek biztonságos internethasználatát

    Önnek van kisgyermeke? Ugye félti egyedül átengedni az úttesten? És az interneten mégis hagyja őt védtelenül bolyongani?

    A nyári vakáció beköszöntével több szabadidejük van a gyerekeknek – ilyenkor nemcsak a táborok, hanem a net is számtalan lehetőséget kínál a szórakozásra, a világ felfedezésére, sőt új ismeretségek szövődésére is. Az internet tehát igazi kincsesbánya.

    Vajon miért gondolja mégis minden harmadik megkérdezett édesanya, hogy a „háló” káros és veszélyes lehet gyermeke számára?

    A szülők – felelősségüket átérezve – joggal tartanak attól, hogy a gyerek még nem ismeri az internetes közlekedés minden fortélyát. Hogyan lehetséges mégis, hogy – egy friss felmérés szerint – hazánkban már minden második 7-10 éves gyermek, sőt még a 7 éven aluliak közül is minden tizedik egyedül is szokott internetezni!? Ez óriási szám, a féltés tehát nem alaptalan – de jó tudni, hogy a segítség több irányból is jöhet.  

    Ahogy a szülői gondoskodás más területein, az internet esetében is az a legszerencsésebb, ha a gyermek a szülővel együtt teszi meg az első lépéseket, aki később sem engedi el teljesen csemetéje kezét. Segít neki, hogy merre induljon, mit kerüljön el, és a későbbiekben is tud róla, hol jár, mit csinál a világhálón. Beszélgessen vele bizalommal és nyitottsággal, fedezzék fel együtt a számtalan lehetőséget! Az állandó személyes jelenlét persze nem lehetséges – és nem is indokolt.

    A gondoskodásra ugyanis ma már a távolból is van mód. Erre ajánlunk most ingyenes, könnyen letölthető szűrőprogramokat, melyek a nap 24 órájában – akár több hordozható eszközön is egyszerre – felügyelik gyermeke internetezését.

    Ön is tart attól, hogy a váratlan, ijesztő vagy felnőtteknek szóló tartalmak károsan hatnak gyermeke lelki fejlődésére?

    • A szoftverekkel beállíthatja, mi az, amit nem szeretne, hogy gyermeke elérjen az interneten. Célszerű ezt előre megbeszélni, egyeztetni vele – ez bizalomteli kapcsolatukat is erősítheti.
    • A programok megmutatják, milyen hívószavak segítségével keres gyermeke, s lehetővé teszik, hogy Ön kiszűrje a számára nem megfelelő, nem kívánt tartalmakat.
    • A rendszer a megtekintett oldalakat naplózza a számítógépen, így utólag azokból is ki lehet szűrni a nemkívánatos tartalmakat. Bizonyos webhelyeket mobilkészüléke segítségével is letilthat.
    • Ha gyermeke megsérti a szűrőbeállításokat, a szoftver erről e-mailben értesíti Önt.

    Tart attól, hogy gyermeke a számítógép előtt eltöltött túl hosszú idő miatt internetfüggő lesz?

    • A szűrők segítségével meghatározhatja, mennyi időt tölthet netezéssel, időkorlátokat (hét, nap, óra) állíthat be.

     

    Tart attól, hogy gyermeke társas viselkedése, szokásai rossz irányban változnak, esetleg bizalmas információkat árul el, s így akár veszélybe sodorhatja magát?

    • A szűrő megmutatja, hogy gyermeke mely közösségi felületeken van jelen, milyen fotókat tesz közzé és mit közöl magáról. De még jobb, ha bizalommal fordulhat Önhöz, s mindezt közösen döntik el.

     

    A szoftver segítségével megakadályozhatja, hogy bizalmas személyes adatokat osszon meg az interneten, beleértve a telefonszámot, a lakáscímet, az e-mail címet, netán a társadalom-biztosítási azonosítót. Ha Ön elmagyarázza az ebben rejlő kockázatokat, a gyerek nem korlátozásként éli ezt meg, hanem érzi saját felelősségét is.

    • A rendszer a felügyeletet mobileszközökön is lehetővé teszi, így a beállításokat nem csupán otthonról, hanem útközben is meg tudja változtatni.

     

    Az internet térhódításával arányosan nő a gyermekek internetezését felvilágosítással és szűrőkkel is védő szülők száma. Ön is köztük van már?

    Milyen szűrőszoftvereket ajánlunk?

    • Norton Family
    https://onlinefamily.norton.com/ a telepítést segítő útmutató: elérhető itt, illetve videós formájú segítség: http://bit.ly/NortonFamilyTelepites-2014
    Microsoft Family szűrőszoftver
    https://account.microsoft.com/family/about

     

    Most bármelyik ajánlott szűrőszoftver letölthető a fenti linkekről, majd díjmentesen telepíthető és felhasználható jelenlegi ügyfeleink számára.  

    A szűrőszoftver hasznos segédeszköz, amely kiegészíti – de természetesen nem pótolhatja – a szülők jelenlétét. Segítségével Ön is támogathatja gyermekét abban, hogy egészségesen és harmóniában éljen, hogy felelősen, okosan internetezzen.

    A gyermekek tudatos médiafogyasztásával és a szülői együttműködéssel kapcsolatosan további érdekességeket és hasznos tanácsokat olvashat a www.tevezzokosan.hu weboldalon, amely külön fejezetet szentel a gyermekek internetezésével kapcsolatos kérdéseknek.

    A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság mellett működő Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal egy ajánlást fogalmazott meg a kiskorúak biztonságos nethasználata érdekében, az ajánlás az alábbi linken érhető el:
    http://nmhh.hu/dokumentum/162986/szuroszoftver_ajanlas.pdf